Jogi szempontból Maciej egyéni vállalkozó. Apja maradt az informális társa. Általában együtt dolgoznak, az üzleti hasznot 50-50-ben osztják meg, és konzultálnak a legfontosabb döntésekben. A munkával teli időszakokban Maciej közeli városból bíz meg egy vízvezetékszerelőt, méltányos nyereségmegosztási alapon. Maciej azonban ragaszkodik az iparág aranyszabályához, hogy „ne alkalmazz munkavállalókat”, ahogy apja mindig is félt tenni. Széles körben elterjedt vélemény, hogy ezek a munkavállalók gyakran otthagynak munkáikat alkoholproblémák miatt. Emiatt Maciej nem is tartja magát igazi vállalkozónak, hanem inkább egy munkásnak, bár jogilag ő vezeti az üzletet.
A vállalat hűséges ügyfélkört tart fenn, főként önálló háztulajdonosokat. Maciej azonban nem sokat tesz annak érdekében, hogy fenntartsa ezeket a kapcsolatokat. Nem is igazán reklámozza magát. Alig használja közösségi média fiókjait reklámozásra. Hiszi, hogy a szakmájában a legfontosabb elem a jó hírnév, amely ügyfelektől szerez a „szájról szájra” elv alapján. Még soha nem kötött szerződést, minden a bizalomra épül. Piaci pozíciója stabil és biztonságos, de üzlete kiterjedése helyinek számít. Tíz másik vízvezeték-szerelővel áll versenyben Gryficében. Mindannyian ismerik egymást, megosztják az információkat, és ugyanazt az árazási szintet tartják fenn. A nem közreműködő versenytársakat könnyen kiszorítják és büntetik.
Maciej úgy véli, hogy fontos a munka és a magánélet egyensúlya. Általában korán befejezi a munkát, hogy élvezhesse a családi életet. Ritkán utazik 100 kilométernél távolabbra szolgáltatást nyújtani, így nem kell éjszakáznia. Nagy megrendeléseket sem vesz át, mert egyedül vagy apjával nem tudná őket teljesíteni anélkül, hogy másokat alkalmazna.
Az utóbbi két évben a vállalat virágzik, de nem lépett előre. Maciej hagyhatja így, ahogy van, vagy dönthet a vállalat fejlesztéséről. “Egy teáskanálnyi étellel is jóllakhatsz” – mondja az apja, amivel azt érti, hogy jobb lassan lépdelni kis lépésekkel előre, mint nagy ugrásokat tenni.