„Elkerülő”, mint tárgyaló:
- ebben az esetben minimális az együttműködési hajlamunk
- önérvényesítés a legalacsonyabb szinten van
- taktikánk oka, hogy így veszíthetjük a legkevesebbet
- kerüljük a kudarcot, viszont ebből adódóan sokszor a szőnyeg alá seperjük a felmerülő prblémákat
A versengő sajátosságai:
- legfőbb mottónk: „S az ember célja a küzdés maga”
- alkalmazkodóképességünk kicsi, minimális az együttműködési hajlandóságunk, csak és kizárólag önérvényesítésre
- tudatában vagyunk annak, hogy ez a tárgyalási technika főként egyszeri, nem ismétlődő tárgyalások esetében alkalmazható
Az alkalmazkodó ismérvei:
- magas együttműködési szándékunk alacsony önérvényesítéssel párosul
- sok esetben hajlamosak vagyunk feladni saját céljainkat, csak a tárgyalás sikeressége számít
- elvárásoknak való maximális megfelelés fontos számunkra
A problémamegoldó tulajdonságai:
- hasonlóak a céljaink, mint a másik félnek
- közös összefogással sokkal nagyobb sikereket érhetünk el
- sokszor szem elől veszítjük, hogy egyedül is képesek lennénk a cél megvalósítására
A kompromisszumkereső ismertetőjegyei:
- célunk a kölcsönös engedmények meghozatala
- akkor érezzük jól magunkat, ha az együttműködés és önérvényesítés közötti dinamikus egyensúly fenntartása működőképes