Tárgyalásra ható tényezők II.

Az ember, mint tárgyalópartner esetében nélkülözhetetlen számunkra az alapvető információk ismerete, így például partnerünk nemzetiségének, korának, nemének vagy pozíciójának ismerete. Itt érdemes megemlítenünk az interkulturális kommunikáció jelentőségét, mivel könnyebben egy hullámhosszra kerülhetünk partnerünkkel, ha tisztában vagyunk az adott ország tárgyalási szokásaival.

A fentebbi alapvető információk mellett fontos befolyásoló tényező a tárgyalás végkimenetelét illetően önismereti készségünk, tudásunk, szakértelmünk, öltözködésünk és a másik fél szükségleteinek ismerete is.

Számításba kell vennünk továbbá az idő értékét, hiszen nem mindegy mennyi időnk van felkészülni, illetve előadni az elképzeléseinket. Pontos a megfelelő időzítés. Egy hasznos információ mindannyiunk számára: a felek koncentrációs szintje a tárgyalás elején és végén a legnagyobb, közben csak hullámzik.

Amennyiben társas vállalkozást alapítunk, úgy akár többen is mehetünk egy-egy tárgyalásra ugyanannak a vállalkozásnak a képviseletében, viszont ebben az esetben elengedhetetlen a csoportos együttműködés.